Egy évtized útja (2009. február 6.)

Nem saját fordítás!! A cikkért és a fordításért hála:

Eredeti: http://musicjapanplus.jp/

Fordította: Naomii – http://miyavi.hu/

Hatalmas tisztelet és elismerés az oldaladon található anyagokért, nagyon szép teljesítmény -én, mint rajongó, nagyon sok mindent tudtam meg Miyavival kapcsolatban- 

雅-MIYAVI- ~Egy évtized útja~ 

A PS Company 10. évfordulójának fellépőit koronázza a tengerentúlon egyik legismertebb művész, Miyavi! Az interjúban Miyavi válaszolt a kérdéseinkre, melyek 10 évvel ez előttig is visszamennek. Felfedte a zenei ötleteit, a felfogását az életről, szerelemről és barátokról, valamint olyan személyes történeteket is elmesél, amik ezelőtt még nem kerültek nyilvánosságra. Persze nem hagyhatjuk ki a szívmelengető történetet a menedzsere és közte!  Fedezze fel újra Miyavi történetének vonzerejét – az exkluzív interjúnkon keresztül!

„Az életem forduló pontja volt szóló művésszé válni.” 

A mai interjúnk a PSC 10.-ik évfordulóján alapszik, szóval szeretnénk visszatekinteni az elmúlt 10 évedbe, mint előadó. Ha már a tíz évvel ez előttről beszélünk, akkortájt jöttél Tokióba, ugye? 

Így van.

Így visszatekintve, mi volt a legnagyobb fordulópont az életedben? 

Úgy érted, miután Tokióba jöttem? Az, amikor a zenekar /Szerk.: Dué le Quartz/ feloszlott… szerintem.

Ez az eset befolyásolta valamilyen szinten az életed, mint előadó? 

Persze, még most is, van pár dolog, amiben nem vagyok teljesen okés, és sok más dolog, amikkel nem vagyok megelégedve. Miután a banda feloszlott, úgy értem, miután szólóban nyomtam, sok dolog volt, ami totálisan más volt, mint egy bandában. Megváltozott a felelősségérzetem. Tisztán láttam a saját nevem írva arra az ösvényre, amelyet választottam, teljesen más volt – nem volt menekvés. Plusz, úgy éreztem, a dolgok visszajutnak hozzám: ha valamit 100%-osan csináltam, akkor 100%-ot kaptam vissza. Szóval ez mindent megért. Ez nagy juttatásokat hozott magával, természetesen. De a zenekar felbomlása határozottan óriási jelentőséggel bírt számomra. Tudod, nagyon nehéz volt túltennem magam rajta, de sokat kaptam azokból az élményekből.

Van változás a dalszövegeidben azóta, hogy szólóban nyomod, úgy, mint a stílusodban vagy a gondolataidban? 

Ó, teljesen mások lettek. Az elején, akár tetszik, akár nem, nem sok időt fordítottam a szövegekre. Abban az időben csak élveztem a hangzását, amíg komponáltam. Fokozatosan, az élet üzenete beférkőzött a munkáimba. De szerintem ez teljesen természetes. Például, ez igaz a szeretetre is, a munkám olyasvalami, amit igazán magadénak érezhetsz, mert megtalálod benne az élet értelmét, ha eljutsz egy bizonyos pontra. Szóval, amit a dalszövegeken át tehetek az az, hogy az életről énekelek. Tehát szerintem fokozatosan ebbe az irányba terelődött a dolog, mígnem ezen keresztül én is megváltoztam.

Úgy érzed, hogy a saját életed befolyásolja a szövegeidet? 

Természetesen, igen. Tudod, sok dologból akarok ihletet meríteni. Én élek, amíg azon gondolkodom, mely dolgok is szükségesek az élethez. Gyakran ások mélyebbre. De még ez is közrejátszik abban, hogy azzá tegyen, aki vagyok. Ja. Ez óriási hatással van rám.

Mi a helyzet a dalszerzéseddel kapcsolatban? 

Sokféle zenét kezdtem hallgatni. Nos, szerintem, amikor fiatalabb voltam, az agyam olyan volt, akár a szivacs

(nevet), de még mindig, azt hiszem, még mindig fejlődök. Én így érzem. „Az első dal, amit játszottam, Ray Charles-tól volt, a… mi is volt? (nevet)”

Apropó, mikor kezdtél el gitározni? 

15 évesen.

Emlékszel, mit játszottál először? 

Ray Charles-tól a… mi is volt az?... A címe… valami olyasmi volt, hogy… valami… valami… ami azt mondja… Elfelejtettem. Ó! Mit is mondjak… Szerintem…(hümmög) volt első része és második része, meg valami más, de mára már totálisan elfelejtettem. Pedig híres szám! Nagyon. Mint a ’Halleluja’ És. mi is volt az… a mindenit. Az ilyen dolgokat olyan könnyen elfelejtem.(nevet) Mint a ’Georgia’. A dalok, amiket játszottam, olyan híresek voltak, mint ezek. Ja. Ezeknek a daloknak van egy tipikus, blues-os hangzása, azok a tipikus akkordok. Ilyesmi dalokat játszottam. Igen.

Mikor vetted az első gitárod?  

Ugyanakkor, 15 éves koromban. Igazából azt terveztem, hogy basszusgitárt veszek.

Tényleg? 

Igen. Arra a tipikus hangzásra gondoltam, amit a basszusgitár csinál. Olyan zenéket hallgattam, mint Motley Crue és a Metallica, de ugyanakkor egyike voltam azoknak a srácoknak, akik sok időt szenteltek a focinak. Nem sokat tudtam a zenéről.

Az első gitárodat magad vetted? Vagy valaki más, ajándékba?

Nem,nem, magamnak vettem.

Addig gyűjtögetted a pénzed, amíg megvetted? 

Valószínűleg. Noha nem sokra emlékszem…

Emlékszel, milyen effektort vettél először? 

…Milyet is?...Azt hiszem, talán valami multi-effektor félét vettem.

A kezdetektől fogva multi-effektorral indultál?(nevet) 

Igen. Azt gondoltam, hogy ha már úgyis veszek egyet, akkor miért is ne ilyet?

Úgy, mint „Ha van egy ilyenem, mindenre képes vagyok” ? 

Ja, valahogy úgy. Biztos vagyok abban, hogy olyat vettem. 

„Azt hiszem, Gackt-bátyusban és bennem van néhány közös dolog.” 

Menjünk a következő kérdésre. Az elmúlt tízévnyi zenei pályafutásod alatt, tudom, hogy sok embernek voltál képes megfelelni. Van valaki, akihez különösen közel állsz?

…Nos, akihez szerintem a legközelebb állok… és akit a legjobban tisztelek, az leginkább Gaku-nii(Gackt). Ja, és mindenek felett, szerintem őt tisztelem a legjobban.

Emlékszel, mikor találkoztál vele először?

Ó, emlékszem.

Mikor és hol?

Nos, körülbelül 2 vagy 3 éve, a Roppongiban.

Ó. És hogyan?

YOSHIKI-san mutatott be minket egymásnak, aztán együtt mentünk kajálni.

Wow, micsoda csoport.

Én ettem a legtöbbet.

Hahaha!(nevet)

Ja.(nevet) Hát, azt hiszem, valahogy így volt. Az ilyesfajta légkörben…(nevet) Ivás, evés meg ilyenek,valami

ilyesmivé válik.(nevet)

Ó,igazán?Mit ettél, amikor velük voltál?

Semmi különöset. (nevet)

Szóval, te és Gackt egy hullámhosszon vagytok, ugye?

Igen. Szerintem hasonlóak vagyunk.

Hogy értve hasonlóak?

Hogy is? Nos, ő még jobban utál veszíteni, mint én (nevet). Ja. Hogy is mondjam… nárcisztikusak vagyunk. Nem igazi „nárcisztikusak”, ahogy a mondás tartja, de mindketten olyan típusúak vagyunk, akik nagyon szigorúak önmagunkhoz.  És olyasfajta emberek vagyunk, akik nem találják a fájdalmat. (nevet)

Nem voltál merev?

Így van, nem voltam. Ez nem nehéz számunkra… nem hiszem, hogy egyáltalán nehéz lenne nekünk ilyennek lennünk. Ily módon, szerintem nárcisztikusak vagyunk. Örülünk, hogy ilyenek vagyunk… nem egészen „örömteli”… de így élünk. Ezt félretéve*, képesek vagyunk szeretni az embereket. Csodálatos módon tanultam meg azt, hogy meddig tudom folytatni, mert ez a részem létezik.**„Számomra a hat hónap tanulás Amerikában „semennyi” idő volt.”

Már beszéltünk a S.K.I.N. néhány tagjáról, és remélem, hogy velük együtt tanultál külföldön fél évig Amerikában,2006-ban; milyen hatással volt rád ez a tapasztalat abban a tíz évben, amióta előadó vagy?

Nulla.

Nulla?

Nulla. Sőt, nem gondolom, hogy lenne itt egyáltalán valaki, aki így vette volna. Úgy értem, a karriered teljes leállását. Ez olyan, hogy hé, hülye vagy?!(nevet)… De, így visszatekintve, szerintem az a tapasztalat jó volt.  Tényleg felnyitotta a szemem. Visszasétáltam az iskola, egy kicsit illegálisan.

Egy szokásos nyelviskola?

Igen, olyanba mentem. Reggel héttől, vagy valami ilyesmi. Olyan emberek között voltam, akik a világ minden tájáról azért jöttek, hogy munkát keressenek (nevet). Mindenkinek más volt a kiejtése és a hanglejtése, a más tájakról érkezés miatt. Ott tanultam reggel héttől délig, vagy délután egyig. Miután végeztem, elmentem a táncórákra. Minden nap 8 órát gyakoroltam, táncoltam, futottam. Azután pedig hazamentem megcsinálni a házi feladatokat. (nevet)

Micsoda kemény ütemterv. (nevet)

(nevet) A hétvégéken a barátaimmal lementünk a Venice Beach-re, és utcai fellépéseket csináltam. De volt olyan, hogy a rajongóim felismertek, ami olyan volt, hogy „Miért vagy te itt?”(nevetés) De ’nulla’. Ó, hogy is értettem. Semmi rossz nem történt, és nem félek semmitől. Nem akarom elfelejteni ezt az érzést. Nem. Emlékezni akarok arra az érzésre, hogy csak úgy kimutathatom a hálámat az aljas földnek, amíg csak akarom. Így tudok ugrani. Már megértem a mindennapi élet értékét, ennek a tapasztalatnak. „A rajongóimmal, szerintem, ’azt akarom, hogy tekintse meg a vitathatatlanságunkat.’, és szeretném megosztani a tapasztalataimat.”

Miért döntöttél úgy, hogy első helyen menj ki?

Semmiért, csak „a generáció ideje” miatt.

A generáció ideje?

A mi generációnk… Én írtam ezzel kapcsolatban egy blog bejegyzést a minap, de most, még mindig komolyan tanulom az angolt és természetesen, még mindig azt szeretném, ha a rajongóim is komolyan tanulnák. Ezt azért mondom, mert én sokszor éreztem magam csalódottnak, mert nem tudtam angolul. Csak azért, mert úgy éreztem, nem tudom elkötelezni magam teljes mértékben az iránt, amit csinálok, vagy valami… Mintha nem ugyan azon a területen lennék. Ha azt gondolod, a mi kapcsolatunk csak egy „művész-rajongó” kapcsolat, akkor ezt talán olyasvalami, amit nem kéne elmondanom, de nem akarom, hogy a rajongóim ugyanazt a megbánást érezzék, amit én, és nem akarom, hogy ugyanazt a harcot végig csinálják, mint én, noha szükségtelen lenne. Például, rengeteg rajongó van, aki angol anyanyelvű országokból jön Japánba, a tengeren túlról. Mint előadó, boldoggá tenne, ha azt látnám, hogy a különböző nyelvű rajongók közelebb kerülnének egymáshoz, a munkám által. Miután ezt a bejegyzést elküldtem, rengeteg hozzászólás érkezett a rajongóktól, mint „Én is tanulok”, és „Ezelőtt utáltam az angolt, most már szeretem”(nevet). De persze voltak olyanok, akik ezt „zsarolásnak” vették, mint „Te arra késztetsz minket, hogy tanuljunk, igaz?” 

Tényleg?

Úgy csináltam, hogy „Mii?!” (nevet). De megértem, hogyan éreznek. Azt hiszem, talán igazuk van. Ha soha

nem hagyod el Japánt, akkor az, hogy megtanulod-e, vagy sem, nem igazán számít.

Hmm.

Igen. De nem tudom… talán ez túl sokat mond. De szeretném látni „ugyanazt a nézőpontot, mint a rajongóim”. De tény, hogy nem szükséges olyannak, akinek nem lesz rá szüksége. Ez igazán elgondolkoztat… Wow. Persze nem akarom kényszeríteni őket a tanulásra, és ha úgy gondolják, nincs rá szükségük, ez az ő életük… szóval tényleg nincs sok közöm hozzá, nem tudom vállalni érte a felelősséget sem… De én csak azt gondolom…hogy szomorú így gondolkodni… Amúgy, mi is volt a kérdés?(nevet) Elfelejtettem (nevet). Ó, „Miért döntöttem úgy, hogy külföldön tanulok?”. Oké. Miért bánom, hogy nem tudok angolul? Világossá vált számomra, hogy Japán olyasfajta országgá vált, ami ezt megköveteli; a határ köztünk és a külföldi országok között egyre kisebb és kisebb. Akkor éreztem ezt a legerősebben, amikor azt láttam, hogy a barátaimnak Nemzetközi Iskolai diplomásokká váltak, néhányan visszajöttek a tengeren túlról, és néhányan félig ilyen, félig olyan nemzetiségű állampolgárok. Eh, én is félvér vagyok, de minden időmet Japánban töltöttem. Nem beszéltem az angolt, vagy a koreait, sem mást. De körülnéztem, és azt láttam, hogy a zeneipar is ilyenné vált, és a szakmák a zenén kívül szintén. Japán, mint ország, egyre jobban globalizálta magát. Például, amikor megkérdezik, hogy „Hányadik a rangod az Oriconon?” rájössz, hogy menyivel jobb lenne csak „Japán” kategóriában lenni. Szóval, ha leomlott körülötted a falad, mi lesz? Erről beszélek. /Megjegyzés: az Oricon Japán CD és DVD rangsoroló oldala, ami meg egyezik az amerikai Billboard Charts-al/ Tulajdonképpen, az egyik Francia barátom mondta, hogy „Nem érdemes magad keresned a francia toplistákon, mert teljesen átvették az amerikaiak.” Nem tudom a részleteket, de valahogy a zenei fórumok összekeveredtek. Azt gondoltam, ez a nap biztos eljön Japánban is. Nem tudom biztosra, de szerintem valami ilyesmi be fog következni tíz, vagy húsz éven belül. Amikor ez megtörténik, eltekintve attól a kérdéstől, hogy az angol fontos-e, szükséges lesz, még jobban tisztában kell lennie a japán előadóknak a tengeren túlon történtekkel, mert ha nem, 10-20 éven belül nagy bajban leszel, legalábbis szerintem. Szóval ezért mentem külföldre. Őszintén, korábban akartam menni. De volt időbeosztásom, és szerződéseim, amiket nem akartam megszakítani. Figyelembe véve ezeket, úgy döntöttem, hogy a 25 éves jubileumi koncertem után megyek/megj.: nem úgy 25 éves jubileumi, mint hogy 25 éve zenél, hanem a 25-ik szülinapja alkalmából/.Még mindig nem tudom, hogy amit mondok, az valóban szükséges-e, de szeretném megosztani a gondolataimat a rajongóimmal. Persze, mindazonáltal, szeretném továbbra is ugyan azt a világnézetet megtartani, amit ők is látnak.

Együtt érzel és megosztod velük?

Végső soron, ilyen vagyok. Így tartom a kapcsolatot a rajongókkal.

 „Számomra a zene olyan lehet, mint a szavak.”

Az imént említett dolgok alapján, mit jelent neked a zene?

…Kíváncsi vagyok. Nos, tudod ez olyan, mint a szavak. Igen. Nekem ez olyasmi, mint az angol.

Egy közös nyelv?

Így van. A zenét szűrőnek használva tudom közvetíteni az üzenetemet. Valami ilyesmi. Persze elsősorban ez egy kommunikációs eszköz.  Ezen kívül, a zene egy kereskedelmi termék is. Ezért a feltétele az, hogy nyújtson valamit… igen, ez egy nyelv, azt hiszem. Ugyan olyan dolog, mint a beszéd. Számomra a beszéd is egy kifejezési mód. Minden szó, amit kimondok, kifejez valamit, valakinek. A zene is ugyan az. 

„A pillanat, amikor rájöttem, nem az vagyok, aki voltam? Amikor meztelenül láttam magam.”

Akkor most szeretnélek megkérni arra, hogy mesélj nekünk a magánéletedről, a zenei  pályafutásod előző tíz éve alatt. Volt valami új, amit kipróbáltál?

…nos, a tánc, az Angol nyelv, hagyományos Japán tánc, zongora és tanulmányoztam a zeneelméletet is. De nem hiszem, hogy ezeket, a dolgokat a szabadidőmben fogom űzni.(nevet)

Igaz, ezek a dolgok a munkádhoz kapcsolódnak.

Igen. De ez minden, amit kipróbáltam.

Van valami olyan, ami miatt büszke lehetsz magadra az elmúlt 10 év során?

…Nos. Ezt megfordítva, mindenre büszke lehetek. Szerintem nincs egy olyan dolog sem, amire utóbb azt mondtam: „Ezt nem kellett volna”(nevet). Akár sikerül, akár nem, én mindig minden tőlem telhetőt megteszek.

Minden plusz lett a számodra?

Igen. Még ha el is buksz, ha itt van egy virág, ami az után is virágzik, hogy elbuksz, akkor be írhatod magadnak úgy, mint egy sztrájk. Ez csak az én véleményem. Például én valahogy zavarban érzem magam, ha dalokat hallok az előző bandámtól (nevet). Nem tudok zenét hallgatni azóta, hogy szólóelőadó lettem.  De ez nem jelenti azt, hogy ne lennék büszke magamra, hanem azt, hogy büszke vagyok.

Eszedbe jut hirtelen valami, ami azt érezteti, hogy más vagy, mint azelőtt?

…Mi,nos. Sokszor érzem így. Például, ha meztelen vagyok.

Nézed magad a tükörben?

Igen. Ahogy a testem kinéz. Ez megváltozott, az biztos.

Ez a testedzésednek köszönhető?

Igen, valahogy úgy. Mert én mindig csont és bőr voltam (nevet). Még mindig nagyon sovány vagyok, de már van egy kis izomzatom is.

„Az első szerelmem az ovis társam volt, az első csókom pedig…”

Mi a helyzet a belső éneddel, például a szerelmi életeddel? Megváltozott ez az elmúlt tíz évben?

Hm…Ez nem változott. Ahogy ez várható, ez kéz a kézben jár a személyes életemmel. Együtt jár a szabad időmben tanultakkal, amelyek kapcsolódnak a zenéhez. Lehet, hogy ez attól függően változik, éppen hogy állok a zenéhez, hiszen van egy sorrendem. Eh, bár ez nem csak a zenéről szól. Ez az, ahogyan élem az életem. Nem változtam az elmúlt tíz évben; valószínűleg még mindig ugyanazon az úton vagyok általános iskolás korom óta (nevet).

Ez, akárcsak te, Miyavi, változatlan.

Igen. Bár azt hiszem, meglehetősen komoly típusú ember vagyok, de persze ha a szerelem negatívba fordul át mindkettőnknél, az nem használ. 

Emlékszel az első alkalomra, amikor valaki megtetszett, vagy járni kezdtél vele?

Először? Emlékszem. Ez számomra nagyon korán volt. Az első szerelmemmel az óvodában találkoztam, és az első csókom is itt csattant el.(nevet)

Egy lánnyal, ugyan abban az óvodában?

Igen. Emlékszem, aranyos volt.

Olyan típus voltál, hogy egy csomó szerelmed volt?

Sokszor estem szerelembe.(nevet) Nagyon-nagyon sokszor. Az általános iskola óta…

Wow. Könnyen szerelmes leszel?

Ja, így is lehet mondani…De most már, függetlenül attól, hogy férfiak vagy nők, csak erős érdeklődést keltek

bennük,és ez minden. Nem gondolok erről túl sokat.

„Olyan ember vagyok, akibe belezúgnak, vagy un-szimpatikus? Nem mondanám, hogy ilyen téren népszerű lennék.”

Mondanom sem kell, hogy biztos népszerű vagy a lányok körében…(nevet)

Ó, nem.(nevet) Ha abból a szempontból nézed, kicsit sem lenne menő azt mondani, hogy „Nem, nem igazán”, szóval nem mondom.(nevet) De az említett módon soha nem voltam népszerűnek tekinthető.

Hm?(nevet)

Ez nem népszerűség-függő dolog, tudod. Például, ha azt mondanám, hogy én igen kedvelt és népszerű vagyok…és akkor mi van? Bajban lennék?(nevet) Nem hiszem, hogy ez így lenne. Azt hiszem, hogy a kedveltség igencsak különbözik a népszerű szó jelentésétől. Ha azt mondom, hogy valaki „menő”, akkor azt úgy értem, mint emberi lény. Ha egy lány azt mondja, hogy kedvel engem, akkor szerintem sokkal menőbb az, ha úgy érti, mint emberi lény egy férfival szemben. Mindaddig, amíg csak az ellenkező nemmel szemben vagy népszerű, nem hiszem, hogy azt valódi népszerűségnek lehet nevezni. Ez csak felületes, amíg igazán bele nem szeretsz valakibe, mint ember. Őszintén szólva, valami ilyesmi motoszkál a fejemben. Például, ha valaki azt mondja „Ah~ Miyavi, olyan menő vagy!” esetleg „Ah,Miyavi, elbújhatok mögötted!” , akkor is, ha a 90%-a azért van, mert vonzódnak hozzám,mint az ellenkező nem egy ’példánya’, ez azt jelenti… Persze hálás vagyok a szavaikért… de ha ezt félretesszük… Azt akarom, hogy képes legyek befolyásolni őket a dalszövegeimmel, vagy ilyesmikkel. Tehát, függetlenül attól, hogy rajongók, a másik nemhez tartoznak, hogy kopasz, vagy sovány leszek az nem számít, ugye? Nem számít, mi történik, ha igazán közkedvelt vagyok, talán az első alkalommal, akkor azt mondhatom: „én igen kedvelt vagyok”… 

Milyen mélyenszántó gondolatok! Azt mondtad, könnyen szerelemes leszel, de volt már olyan, hogy dobtak? 

Igen, volt, már volt. Természetesen. Dobtak már. De ez nem valami, ami rossz, mert nincs semmi más, ami olyan mint ez, ami szinte vakká tesz, mint a szerelem. Igen. Amikor összetörik a szívem, a bioritmusom alkalmazkodik az érzelmeimhez.

Voltál már depressziós? Egy szakítás után?

Ó, volt már.

Hogy tetted magad túl rajta?

Amikor még tinédzser voltam, időről időre dobva lettem… de nem tettem soha semmi speciálisat, annak érdekében, hogy túl jussak rajta.

Egyszerűen csak újra jobban érezted magad?

Igen…nos…Úgy mondanám, hogy amikor tini voltam, csak ezzel foglalkoztam. Aztán később már természetessé vált számomra, valahogy. Nem vagyok közömbös a szerelemmel, csak természetes módon fejezem ki magam benne.

Filozofikusan oldod meg őket.

Nem nem nem. Nos, itt-ott… hogy is fogalmazzak… vannak álmaim. Igen. Szóval, ha depressziós vagyok, sok dolog van, aminek segítségével megfeledkezhetem róla. Szóval nem érzem magam sokszor letörtnek.

„A „Becsület~♪” számot az összetört szívűeknek akarnám küldeni?!”

A világ minden táján (nevet) rengeteg olyan ember van ebben a pillanatban is, akik depressziósak, mert dobták őket. Szóval, ha tudnál ezekhez az emberekhez szólni, mit mondanál, Miyavi?

Nos… legyetek erősek?(nevet) Igen. Én olyan fajta vagyok… nos. Olyasfajta ember vagyok, aki nem akarja azt a személyt hibáztatni, aki dobta. Olyan, aki vállalja a felelősséget azért, ha dobják. Mármint… ha van benned valami vonzó, akkor a partnered nem fog dobni. Ez lehet az, hogy van pénzed, jó állásod, a fizikai megjelenésed, vagy a kisugárzásod. A képességeid, vagy az emberséged, bármi… ha az a személy elkezd kedvelni téged, az azért lesz, mert talál benned valami érdekeset, vagy olyat, ami bennük nincs meg… valami ilyesmi. Ha ez meg van benned, akkor szerintem soha nem fognak elhagyni. Tehát, ha ez így van, akkor azt mondom, sokkal jobb előbb megmutatni önmagadat. Természetesen ez nehéz, de ha ezt nem teszed meg, ugyan így fog ez ismétlődni, amikor újra szerelmes leszel. Szóval, tedd magad jobbá, és várj a következő alkalomra. Nem szeretem az olyan hozzáállását az embereknek, amikor csak ülnek a babérjaikon.

Akkor, melyik dalt ajánlanád az összetört-szívűeknek?

Nos… nem igazán tudom, hogy szomorú dalt ajánljak-e, vagy pedig olyat, ami segít talpra állni, de ja… a Honestly~ jut rögtön az eszembe.( Dúdolja Billy Joe Honestly c. számát)

Úgy értettem, hogy a sajátjaid közül!(nevet)

Ó?Az enyémek közül?(nevet) Egy az enyémekből,nos…(nevet) Nos.Az én számaim közül,eh? Egy dalom, arra az esetre, ha összetörne a szíved… Ó, van egy dal, a ’ Fuminsho no Nemurihime’. Szerintem az jó.  Párban van az ’Ashita, Genki ni Naare’-vel, az utolsó maxicd-mről indie előadóként. Valamilyen okból, ez az egyik kedvenc dalom az összes közül. Ó…talán ezért. A szöveg cinikus, de ugyanakkor erőt sugároz. Egy erős nő imidzse. Igen… Ezt egy olyan lányról írtam, aki a jövőbe néz és halad előre. Ja, szerintem ez jó.

„Akarok gyereket.”

Amúgy, hogy tudod elképzelni magad tíz év múlva? Házas leszel?

(nevet) Jó időben kéne csinálnom, ugye?Igen…hm…igen, szerintem az leszek. Az utóbbi időkben mindenről elgondolkodtam… mindenről, ami még kell a boldogságomhoz… és ezen gondolkozva rájöttem, hogy a céljaim elérése a munkám terén nem minden.

Szereted a gyerekeket, ugye?

Igen, szeretem őket. Én… egyszer akarok egy sajátot.

Láttam egy képet a blogodon, amin egy kisgyerekkel mosolyogsz!

Tényleg?(nevet) Én mindig beszélgetek más emberek gyerekeivel.(nevet)

Te tényleg nagyon szereted őket!(nevet)

Nagyon is. (nevet) Szinte könyörgöm a szülőknek, hogy adják kölcsön két vagy három napra őket.(nevet) Vannak ilyen terveim. Arra is gondoltam, hogy kell lennie valami „Gyerek két vagy három napra Hitelezési Szolgáltatás” szerűségnek.(nevet) Nagyszerű lenne, ha létezne ilyesfajta üzlet valahol.

Ha lenne, te törzsvásárló lennél.

Igen. Rendszeresen járnák oda.(nevet) „Kérem, hosszabbítsák meg a kölcsönt még egy hétre!” vagy valami ilyesmi. (nevet)

(nevet) Aztán még egy héttel meghosszabbíttatnád.

Én hajlandó lennék extra napokat is fizetni.(nevet) Olyan lenne, mint egy videotéka.(nevet)

Bizony.(nevet)

„Az elnök után én vagyok a legidősebb személy a PSC-nél”

Most szeretnénk a PS Company előző tíz éves történelméről kérdezni. Mikor kezdtél a PS Companynál dolgozni?

Nos… egy vagy két héttel az után, hogy Tokióba érkeztem. 

Olyan korán? Amikor még a korábbi bandádban voltál?(DLQ)

Igen, így van. Sok dolog foglalkoztatott akkoriban. Úgy értem döntés. Voltak más bandák is, és új voltam, mint modell és egyebek.

Úgy érted, sok eldöntendő dolgod volt?

Igen, sok. Túlzottan fiatal voltam. De minden dolog, ami történt, árnyasnak tűnt, ezért úgy döntöttem, kilépek. Valahogy, mindennek a közepén elkezdtünk együtt dolgozni. 

Ugyan az a menedzsered, mint akkor?

Nem, egyáltalán nem. Igazából, a PS COMPANY-nál én vagyok a rangidős, talán még a stábnál is régebb óta vagyok ott, kivéve a vezérigazgatót. Szóval, azokból az időkből már nincs ott senki.

Szóval az elmúlt 10 évet végigsétáltad a kiadóval?

Így van, igen.

Akkor, mi jut eszedbe, a PSC 10.-ik évfordulójáról?

„Igazán messzire jutottál”

Wow, milyen dicsérő szavak!

Nem, nem. Ez nem igazán bók volt. Ezekben, a nehéz időkben csodálatos dolog megtartani és fejleszteni egy céget. Természetesen a sikerünket az előadók erejének is köszönhetjük.

„PS Company el a kezekkel?!”

Ha egy olyan PSC-s ember lennél, aki próbál támogatást szerezni neki, hogy fejeznéd be: „A mi cégünk jó abban,hogy…”?

„Hagyjuk érvényesülni a művészeinket, teljesen!” (nevet)

(nevet) Mint a beleegyezéses politika?

Igen. Többnyire csak velem.(nevet) Amikor az előadók felveszik a vezető szerepet, kimutatják a tiszteletüket, aztán együtt, mint egy csapat, kitaláljuk, mit tegyünk. Ez olyan dolog, amely talán más

kiadóknál nem menne.

Értem! Akkor, mikor érzed leginkább a stáb és a menedzsered szeretetét?

Nos, nézzük csak. A menedzserem nem sokszor fejezi ki magát szavakban, szóval sokszor veszekszünk (nevet). Ő nem a szavak embere. De akkor érzem a szeretetet, amikor csinál valamit, mielőtt mondanék neki valamit. De néha, nem veszem észre, mit csinál, és azt akarom mondani:”Mondd el.” (nevet)

Amikor a párizsi koncerted volt, éreztem a menedzsered szeretetét irántad, mert annyi fotót készített rólad!

Igen! Mindig tudja, milyen képeket akarok, noha soha nem beszélgetek vele ilyenekről.

Kedvelem a MySpace-es fotóidat.

Az összeset a menedzserem csinálta.

Jó munkát végez!

Menedzser:…Köszönöm.

Szóval, Miyavi-san, most fejezd ki a hálád a menedzsered irányába a tíz éves együttlétetek emlékére. 

Miféle terv ez…(nevet) De őszintén, nagyon köszönöm. Miután minden kész és a helyén van, még ha egy

szólóelőadó vagyok is, mi egy csapat vagyunk. Azt hiszem, megbízhatóbbnak kéne lennem. Tényleg. Sok

szempontból… azt hiszem.

„’Változz változás nélkül’, ez a mottóm”

Végezetül, mit szeretnél üzenni a rajongóknak, akik a karriered mind a tíz éve alatt melletted álltak?

Nos... tíz év. Az idő múlásának gyorsasága, akárcsak a séta-tempó is, emberenként változó. Egy igazi kis fenegyerekké váltam a saját tempómban. Miközben mindezt megtettem, miközben megvolt minden lehetőségem, szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik mellettem álltak, annak ellenére is, hogy a saját tempómban haladtam. Mit is kéne mondanom. Természetesen a „Változz anélkül, hogy megváltoznál” az egyik a jelszavaim közül. Meg kell változnod annak érdekében, hogy változatlan maradj. Szóval, így sokszor van, hogy nem tudok megosztani dolgokat bizonyos emberekkel, vagy az emberek nem tudnak elsétálni mellettem az utcán többé. Tehát az elkövetkező tíz évben, és a következő 20 évet tekintve, szerintem jó lenne, ha tudnánk kezdeni magunkkal valamit, amitől az emberek mosolya megmarad és mozgásban maradunk a pályánkon, akkor is, ha már abba a korba érünk, hogy felelősséget érzünk az ország mozgatásáért, vagy akkor, ha mindannyian az idősebb generáció tagjává válunk. Igen.

Nagyon szépen köszönjük!

A * jelek azt jelzik, hogy nem tudtam értelmesebben fordítani, sajnálom :S

Eredeti: http://musicjapanplus.jp/

Fordította: Naomii – http://miyavi.hu/